Kenyeret sütni nem olyan nehéz, mint gondolnád. Igaz, nem hasonlít arra, amit a boltban veszel, de így is megéri a fáradságot. A lakásban fellelhető lisztféléket (korpás, rozs, kukorica) vegyítve minden nap másfélével lehet próbálkozni. Csak arra kell ügyelni, hogy a rostanyag-tartalommal együtt az élesztő mennyiségét is növelni kell. Ha 1/3 arányban használsz rozs- graham- és finomlisztet, a képen látható eredményt láthatod viszont - élőben - a konyhapulton.

Ez a kis cipó és társai napokig frissek maradnak, még zacskóba dugva is - ami sokak szerint a kenyér halála - és a legegyszerűbb feltéttel, mint például vaj és só is nagyon jó az ízük! Lehet, hogy ebbe az is belejátszik, hogy én készítettem, és nem vettem, de végeredményét tekintve az már mindegy.

Ez itt a képen 30 deka korpáslisztből, harminc deka finomlisztből és 5 deka vajból készült. Egy zacskó élesztőt, két kiskanál sót, egy kiskanál cukrot és annyi langyos vizet használtam hozzá, amennyit felvett. A nagyon puha tésztát 2-szer gyúrtam össze, mindig adva hozzá újabb maréknyi lisztet. Az utolsó kelesztés a tepsiben zajlott, és a vizes kézzel megsimogatott cipókat még szezámmagban is megforgattam, hogy pofásabbak legyenek.

Ha ez a leírás nem elég az elkészítéséhez, kérdezz!

 

Szerző: mezsuka  2010.04.12. 14:17 6 komment

Címkék: kenyér szezámmag diétás

A bejegyzés trackback címe:

http://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr941914650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baloma 2010.04.12. 14:51:12

Most, azonnal bele akarok harapni ebbe a kenyérbe.

mezsuka 2010.04.12. 16:24:14

@baloma:
Most harapj almába, aztán otthon dobj össze egy kenyérkét!

mesternő 2010.04.12. 17:10:02

gyönyörűek a cipók!
Engem a kukoricalisztes variáció érdekel, mert van otthon, de eddig nem igazán mertem hozzányúlni, ill. egyszer készítettem juhtúrós puliszkát - az finom lett.
Szóval, kedves Mezsup, mit javasolsz, hogy varázsoljam kenyérfélévé?

Gigi7 2010.04.12. 20:55:27

Azt nem írtad, mennyi ideig és hány fokon kell sütni. (Én egyszer próbáltam kukoricásat, de nem sikerült. A széle megkeményedett, a közepe nyers maradt.)

mezsuka 2010.04.13. 11:47:29

@Gigi7: Sokáig, kis lángon kell sütni.
Akkor megkérgesedik kívül és belül sem marad nyers. Az illatáról tudod, hogy kész. :)

mezsuka 2010.04.13. 11:52:41

@mesternő:
Hát úgy, hogy a finom és a kukoricalisztet felesben (30-30 deka) el kell morzsolni a vajjal, hozzáadod a sót, cukrot és a langyos vizet. A kelt tészta állagát ismered, olyan jó kis lágy legyen, és a második kelesztés után, amikor még a gyúráshoz adagolsz lisztet, keményebb lesz. A kenyérformát úgy éred el, hogy kilapítod és feltekered, majd a henger két végét bedugdosod alá-belé-vissza és vizes kézzel megsimítod, éles késsel megvagdosod, de csak a felszínét. Aztán a vizes felszínét meghempergeted abban, amiben akarod. Szotyi, lenmag, mák, szezámmag, tökmag. Kedved szerint. Én ekkora mennyiségből két cipót csinálnék, úgy jobban megsül.