Nem szerette, ha segítünk neki, a konyha anyu felségterülete volt, inkább mindent egyedül csinált, minthogy nézze, hogy ügyetlenkedünk. Mi pedig csak akkor tehettük be a lábunkat „szentélyébe”, ha éppen törött bokával, feldúcolt lábbal feküdt valahol a nappaliban, onnan is szemmel tartva minket – bár egyszer így sikerült prézli helyett grízbe paníroznunk egy kiló sertéskarajt.
Hozzávalók:
egy közepes fej kelkáposzta, 60 deka darált sertéshús, 2 szikkadt zsömle,
Elkészítés:
Hagyományos fasírtmasszát készítünk, nekünk tetsző arányokkal, a köményt azonban ne felejtsük ki! Hagyjuk állni egy fél órát, addig elbíbelődünk a káposztával. A nagyon sötétzöld leveleket szedjük le róla és dobjuk ki, mert keserűek. A többit is szépen bontsuk le egyenként, és amikor már csak egy citromnyi káposzta marad, akkor abbahagyhatjuk. A levelek közül válogassunk ki annyi szép, nagyjából egyformát, amennyi gombócot akarunk csinálni. Ezeket a leveleket dobjuk lobogó, sós vízbe, és főzzük két percig. Akkor szűrjük le és szárítsuk meg őket. Ha nem szeretjük a vastag ereket, éles késsel megvékonyíthatjuk, majd a fasírtmasszát egyenletesen elosztjuk és rákenjük a levelekre. Ekkor elkezdjük göngyölni, mint a mákos bejglit, a végeit pedig betunkoljuk, hogy szabályos kis zsákok legyenek belőlük. Kivajazott, prézlivel beszórt tűzálló tálba vagy tepsibe rakjuk, ha lehet, katonásan egymás mellé. A maradék káposztaleveleket ujjnyi vastag laskára vágjuk, kevés olajon sóval, borssal, köménnyel ízesítve addig pároljuk, míg össze nem esnek kicsit, akkor hozzáadjuk a tejfölt, és az egészet a töltelékekkel megrakott tepsire öntjük. Előmelegített sütőben fél óráig sütjük fólia alatt, aztán levesszük a fóliát, egy kis sajtot reszelünk rá, és addig toljuk vissza, míg aranysárga lesz a teteje, és kevés lé rotyog alatta. Ha jénaiban készül, akkor azt is láthatjuk, milyen gyönyörű színű az oladala.
Meseszép!