Anyai nagyanyám tanított meg a csuszatészta-készítés fortélyaira. Nemcsak engem, minden lányunokát, aki jó időben volt jó helyen. A „jó idő” egy meleg nyári nap volt szünidőben, a „jó hely” pedig egy dunaújvárosi lakótelepi lakás, a másodikon. Azon a Május 1 úton, ahol az úttesten a két sávot színes-szagos rózsabokrok választották el egymástól, és ahonnan egyenesen a víztoronyra meg a kiserdőre lehetett látni, ami majálisok, labdázások és rögtönzött piknikek színtere volt. Meg a gyerekkoromé.
 

De a téma nem ez, hanem a csusza. A soktojásos, nejlonfüggöny-vékonyságú sárga tésztalepedő, ami ott csüggött az ajtófélfán, ott terpeszkedett a konyhaasztalon és ott nyújtózkodott az ágyon. Fehér lepedőre, damasztabroszra terítve, hogy száradjon. És mivel nem volt egy tenyérnyi hely sem, ahova le lehetett ülni, maradt az erkély. A cirka másfél négyzetméteres erkély. Onnan viszont jókat lehetett kiabálni a járókelőkre, majd lebukni, és röhögni a fejüket kapkodó néniken és bácsikon. Akik nem voltak még annyi idősek akkor, mint én most…

De a legjobb mégis az volt, amikor megszáradt a sok tészta. Mert akkor nagyanyánk szertartásosan engedélyt adott a törés-zúzásra. A sárga tésztalepedőt először hosszában repesztettük meg, aztán jött az aprólékosabb munka. A mértanilag meghatározhatatlan alakzatok pelenkából varrt zsákba vándoroltak és a spájz ajtaján lógtak, egészen felhasználásig. (Az ifjabb generációnak mondom: nem mindig volt eldobható a bugyipelenka. Egykor mosható, gézszerű anyagból szőtték, és kiválóan alkalmas volt konyharuhának, portörlőnek, majd ha onnan is kikopott, felmosórongynak.)

Nagy ritkán még én is gyúrok tésztát – erről a mellékelt képen meg is győződhetsz, Kurt Cobain fejére lóg, aki a kisszobám ajtaját dekorálja plakátformában –, mert nincs az a finom, soktojásos házi jellegű zacskózott cucc, ami felér avval, ami a főzővíz felforrása alatt gyúródik. Nem túl vékony, de nem is túl vastag, két perc alatt megfő, és körülbelül ugyanennyi idő alatt el is fogy. Mert túróscsuszának, káposztáskockának, krumplistésztának alkalmatlan az egyébként kiváló durumtészta, ami viszont a paradicsomos olasz kaják verhetetlen alapanyaga. Amivel hamarosan elő is rukkolok. Mert szeretném, ha ti is átéreznétek a „spaghetti al pomodoro” egyszerű nagyszerűségét.