„Mi az, hogy tőtike? Talán töltike, nem?” – kérdezi a lányom, aki nyelvtanból dicséretes ötös volt világ életében, és semmi pongyolaság vagy nyelvi pontatlanság nem kerüli el a figyelmét. „Nem – mondom –, a Tőtike az tőtike, és nem lehet másképp mondani.” „ Jó” - nyugszik bele tessék-lássék, de látom, hogy nincs meggyőzve, csak rakjam már elé azt a kaját. Akkor nyugszik bele a tájnyelvi hangzású (szerinte szimpla nyelvi) slendriánságba, amikor a tányérról az utolsó falatot is begyömöszöli a szájába. „Na jó, legyen tőtike, de azért ne így írd le!”– zárja le a témát. Én pedig csak azért is tőtikének írom, tőtikének mondom, és tőtikének eszem. A tőtikének bizonyára az íze is más, mint a töltikének lenne, ha úgy mondanám, főzném és enném. De nem úgy mondom, nem úgy főzöm, és főleg nem úgy eszem. Makacsságért nekem sem kell a szomszédba mennem…

Hozzávalók 4 személyre: 20 világoszöld, zsenge szőlőlevél, fél kiló darált hús (sertés vagy baromfi), 10 deka főtt rizs, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 tojás, petrezselyem, só, bors, bazsalikom, (esetleg friss oregano), 1/2 deci olaj (kétfelé osztva), 1 liter paradicsom ivólé vagy passzírozott paradicsom (passata di pomodoro, üvegben kapható), 3 deci fehérbor (alkoholmentes változatban víz)

Elkészítés:

A szőlőleveleket a száruknál összefogjuk, és forró vízbe mártjuk. Addig tartjuk a vízben, míg meg nem fonnyadnak, ez maximum fél perc. Amíg a csokrot fellógatjuk valahová, hogy lecsöpögjön és kihűljön, addig a „tőtelék” után nézünk. A kevés olajon megfonnyasztott hagymába belekeverjük a darált húst, a félig főtt rizst, a tojásokat és a fűszereket. A bazsalikomot és/vagy oreganót a paradicsommártáshoz tartogatjuk. A masszából egy evőkanálnyit a bal tenyerünkben levő, szárától megfosztott szőlőlevélre halmozunk, majd jobb kezünkkel először a széleit hajtjuk be, aztán a tövétől indítva formás hengerré görgetjük őket. Ügyeljünk rá, hogy a levelek eres része legyen belül. A két végét egyszerűen bedugdossuk, nem kell kötözni sem. Ezt addig folytatjuk, míg el nem fogy minden. Ha marad egy kis töltelék, abból gombócot formálunk. A tőtikéket szorosan egymás mellé tesszük egy tepsiben, ráöntjük a bort, és fólia alatt sütjük-fűzzük lassú tűzön, kb. negyven percig. Időközben a tálalásra szánt jénai edényben kevés olajat melegítünk, a friss zöldfűszereket ujjunkkal beletépkedjük, de nem sütjük, csak hevítjük, majd felöntjük a sózott, borsozott paradicsommal. Csak rottyanásig melegítjük, nem főzzük. A tőtikék a tepsiben magukba szívják a bort, csak illatuk árulkodik az alkoholos előzményekről. A meleg paradicsomszószba beleszedjük a tőtikéket, és még hagyjuk egy darabig, hogy összeszokjanak. Krumpli vagy rizsköret helyett pirítós kenyeret tálaljunk hozzá.
A tőtikének van egy „fehér” változata is. Ehhez sajtos, tejfölös, petrezselymes besamelmártást készítünk, és abba buggyantjuk bele az ugyancsak borban párolt húsos-rizses hengereket. Aki szereti, kaporral ízesítheti vagy sok-sok petrezselyemmel. Mindkét variáció távoli rokona a görögök dolmeh nevű fűszeres rizzsel töltött szőlőlevelének, de azt előételként fogyasztják, emezt pedig főételnek tálaljuk.

Utóirat: Tőtike-párti a számítógépem is, mert a töltikét következetesen aláhúzza szaggatott piros vonallal. A Tőtike bezzeg - kisbetűvel vagy naggyal, egyformán - tetszik neki. Ezt már szeretem! Azért a békesség kedvéért rákattintok a kiátkozott szóra is: „felvétel a szótárba”.