Tesztelem az embereket. A felmérés egyetlen, mindent eldöntő kérdése a következő: szereti-e a hideg levest és Csernus doktort? A nem reprezentatív mintán általam végzett szondázás eredménye a következő: A megkérdezettek releváns többsége - 5, azaz öt fő - mindkettőt elutasítja, azonnal és határozottan. A kisebbség - 2, azaz két fő - némi gondolkodás után mond két kategorikus nemet. Kevés, de nem elhanyagolható mennyiségű azoknak a száma, akik az ételt és pszichiátert egyaránt elfogadhatónak tartják. Ez utóbbi én vagyok és csavaros eszű barátom, aki a hideg levest azonnal meggylevesként vizualizálta, és rábólintott, de amint megtudta, hogy a borsólevest kell elképzelnie - hidegen -, rögtön visszakozott (tekintsük tehát kettőnket másfél főnek). Olyan, aki az egyikre igent mond, a másik hallatán undorodva elfordul, nem volt a megkérdezettek közt. A jelenség több mint elgondolkodtató. Úgy tűnik, a hideg borsóleves és a hajmeresztő doktor szélsőségesen megosztják az embereket. Következtetésem tudománytalan és elfogult: akit nem riaszt el a szokatlanság és a szabálytalanság, akiben van merészség és újító kedv, két igennel szavazott. Tudom, kevesen vagyunk, másfelen. Én teljes valómmal, barátom félig.

Hozzávalók 4-5 tányér leveshez: fél kiló tisztított friss vagy mirelit zöldborsó (zsenge, édes, apró szemű), másfél deci tejföl (20 %-os!) vagy egy deci tejszín, körülbelül két teáskanál ecet, frissen őrölt feketebors, kevés cukor és só

Elkészítés:

A borsót nyolc deci sós, borsos vízben főzd puhára. A tejfölt egy jó nagy bögrében vagy magas falú tálban csomómentesre keverd el egy pár kanál vízzel, majd a megfőtt borsó levéből kanalanként addig meregess hozzá (hőkiegyenlítésnek hívják a módszert), míg teljesen egyneművé válik. Türelmesen kell csinálni, lassan, hogy ne csapódjon ki a tejföl, és szép krémes maradjon. Mindezt tejszínnel is meg lehet oldani, talán még egyszerűbb is, de az eredeti levesben csat tejföl van! Amikor már a lé jó részét hozzákeverted az egészet visszaöntheted a lábosba. A lehető legamarább hűtsd le, és ha már langyos, add hozzá az ecetet és a cukrot. Kedvtelve kóstolgasd ízesítsd a felsorolt fűszerekkel. Amint jónak ítéled, kellőképpen édes-sós-savanykásnak, tedd hűtőbe. Bármilyen más fűszer csak árt neki, még a borsóhoz olyan kiválóan passzoló petrezselymet is elhagynám. Mielőtt asztalra teszed, keverj egyet rajta, mert a sűrűje kicsit leülepszik a lábos aljára. A zsírtalan, üde leves mindenkit meglep. Én is felhúztam a szemöldökmet, amikor Irénke néni Jászárokszálláson nem a szokványosan pirosló, forró, csipetkés borsólevest tálalta ebédre, hanem nagyon távoli rokonát, ami fakó és hideg. Meglepett, csakúgy, mint a karácsonyi kocsonya, ami arrafelé csak füstölt körömből készül, és olyan lila, hogy kicsit sem hasonlít ételre, inkább valamilyen kreatív hobbi kellékének tűnik. Ha előítélettel állok hozzá, biztos meg sem kóstolom, jó hírét meg pláne nem keltem ebben a blogban. Pedig kár lett volna kihagyni. Hála Irénke néninek és az előítéletmentességre való törekvésemnek ,most már ez is közkincs.

Csak bátran, csak nyitottan!

(képet cserélem, amint megfőztem az idei első sápadt borsólevesemet)