Október van. Ez már igazi ősz. Lassan a töltött káposzta és a fokhagymás pirítós illata váltja fel a szilva- és paradicsom-befőzés gőzeit. De várjunk még egy kicsit a kocsonyával és az abált szalonnával, és nézzük meg, mi maradt a nyárból?! Van még paprika 200 forintért, tehát érdemes egy utolsó lecsót főzni, van sok káposzta, karfiol, brokkoli, de ezekről majd később...

Ha látsz még a piacon egy-egy augusztusról ittfelejtett ványadt cukkínit, vedd meg! Épp jó lesz, hogy egy könnyű és nyarat idéző ételt dobj össze. A nem túl szép és kissé melankólikus cukkinit hamarosan - még jobban - megfonnyasztjuk a pulykacsíkok társaságában, és akkor már senki sem veszi észre a zöld héjon a barnás hegeket és a ráncokat. Vegetával - amit egyébként ritkán ajánlok - egy kis ízplasztikai beavatkozást hajthatunk végre rajta, mert nem kérhetjük számon a cukkinin azt, amit nem tud nyújtani, vagyis az intenzív ízeket.

Hozzávalók 4 személyre: 60 deka pulykamell, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csomag kapor, olaj, 2 deci tejföl, 1 teáskanál liszt, 30 deka cukkini, cukor, só, bors, vegeta

A kevés olajon megfonnyasztott hagymára pulykamell-csíkokat vágunk, és addig forgatjuk, míg kifehéredik, és  fedő alatt pároljuk 10 percig. Eztán hozzáadjuk a vékony szeletekre, majd keskeny hasábokra szelt cukkinit. Kevergetjük, kavargatjuk, fonnyasztjuk a húst a zöldséggel, belekeverjük a fűszereket, a tört fokhagymát, csak a kaprot nem. Újra lefedjük, és puhára pároljuk. A liszttel elkevert tejfölt egy kis vízzel hígítjuk és felöntjük vele a cukkinis húst. Ha már újra rotyog minden, az apróra vágott kaprot is hozzáadjuk. És kész.

A túrógaluskát 30 deka lisztből, 15 deka tehéntúróból és három tojásból állítjuk össze, majd annyi tejet öntünk hozzá, amíg a nokedlitésztával megegyező állagú lesz. Forró vízbe szaggatjuk, a gyakorlottabbak próbálkozhatnak szaggató nélkül, kanállal is. Így nagyobb, de szabálytalan galuskáink lesznek, ami nagyon jól mutat a tányéron, de gyors kéz kell hozzá, mert a sajtgaluskák hamarabb főnek, mint a vizes-tojásos nokedli. Természetesen a túrógaluska kiváló köret más szaftos ételekhez is, de ha nincs időnk és kedvünk, a cukkinis pulykamellet csigatésztával is tálalhatjuk. Olyan tiszta, egyszerű, világos étel, gyöngegyomrúak örvendezzetek! És a tökszezonnak evvel még nincs vége. A cukkinipaprikás lecsósan az elkövetkező hetek témája lesz. Szenzációs étel. És nagyon szép fotót készítettem róla.

 

 

 

Szerző: mezsuka  2010.10.04. 01:56 3 komment

Címkék: túró tejföl galuska cukkini pulykamell diétás

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr391831577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

triestina 2010.10.04. 18:01:01

Jó, hogy említetted a lecsót, csinálok is, köszi.

mezsuka 2010.10.05. 13:03:29

Belétöltöd-e palacsintába????

triestina 2010.10.05. 17:02:53

Még nem tudom, hangulatfüggő a dolog.
süti beállítások módosítása