batyu.jpgA kucsmagomba az egyik legkedveltebb erdei gomba, nemcsak az íze, de mókás kis kalapformája miatt is. Nem kell vagdosni, aprítani, egy darabban is süthető, főzhető. Leginkább mártások készülnek belőle húsok mellé, de önálló ételként is remek. Íze erőteljes, de nem tolakodó, víztartalma nem túl magas, ugyanakkor nem is száraz. Miden fűszer jól passzol hozzá – az ázsiai konyhától a szlávig –, és kiválóan felszippantja az összes létező ízt. Ebben a batyus ételben az a jó, hogy a mártást ezerféleképpen elkészíthetjük: a forma ugyanaz marad, a tartalom pedig idénytől, készlettől függően változik. Elkészíteni nagyon egyszerű, mégis úgy mutat a tányéron, mint egy konyhaművészeti remekmű.

Hozzávalók 4 személyre:

A töltelékhez:

30 deka kucsmagomba, 1 fehérrépa, 1 sárgarépa, 3 deci tejszín, 2 evőkanál szójaszósz, 1 szál póréhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 deka vaj, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál liszt, só, frissen őrölt bors.

A palacsintához: 20 deka liszt, 1 tojás, fél liter buborékos víz, csipet só, néhány szál snidling a kötözéshez.

Elkészítés:

A tésztát összekeverjük, kicsit állni hagyjuk, aztán kb. 12 palacsintát sütünk belőle.  Vajas olajon megpároljuk a felaprított pórét, majd amikor már alig van leve, rádobjuk a gombát, a vékonyka hasábokra vágott répákat és a fűszereket. (Nem mindenkinek van türelme a julienne-vágáshoz, és ez érthető. Ez esetben a reszelő legnagyobb lyukát javaslom.) Ha a gomba és a zöldség is kiadta a levét, beleszórjuk a lisztet, kicsit kavargatjuk, és végül ráöntünk 2 deci tejszínt. Fél percig rotyogtatjuk alacsony lángon, és már kész is! A palacsinták közepébe kanalazzuk kucsmagomba-mártást és nem göngyöljük, hanem batyukat formázunk belőlük, snidlinggel kötözve össze a szájukat. A batyukat elkészíthetjük jó előre, hűtőbe tehetjük őket, és csak tálalás előtt negyed órával vesszük újra elő. Ilyenkor egy frissítő sütést végzünk. Ez nem áll másból, mint abból, hogy kivajazott jénai tálba tesszük, a maradék tejszínnel meglocsoljuk, és forró sütőbe dugjuk pár percre. Így nem szárad ki, és kap egy kis színt is.

Egy batyu előétel, két-három batyuval már akár jól is lehet lakni, tehát főétellé léphet elő. Ropogós, friss saláta illik mellé, bármiből is készüljön.

 

 

 

Szerző: mezsuka  2016.05.14. 17:29 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr368716790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása