A kásás, mállóbelű, ütött-kopott, megbarnult héjú almát friss citromlével és citromhéjjal dobjuk fel! Kevés kiszikkadt, semmire se jó, lehártyázott narancsgerezdet is dobálhatunk bele. A végeredmény egy zserbónak látszó tárgy lesz, mely puhán omlik szét a szánkban, és meglepően üde az íze.
A tészta:
30 deka liszt, 15 deka vaj, fél citrom leve, 1 púpozott mokkáskanál sütőpor, egy csipet só, 3 púpozott kanál cukor, 1 tojás,
A töltelék:
Csokimáz:
10 deka cukor, 4 evőkanál víz, 4 evőkanál kakaópor, 5 deka vaj. A vízben nagyjából olvaszd fel a cukrot, add hozzá a kakaóport és kavargasd kis lángon a jó sűrű masszát. Ha olyan, mint a forró láva, add hozzá a vajat és addig keverd, míg az teljesen el nem tűnik, és a máz gyönyörű fényes lesz.
Összerakás:
A tészta egyik felét nyújtsd téglalappá (kb 20x40 centis) és lapogasd bele a tepsibe. Nem baj, ha szakad, annál omlósabb lesz! Hintsd meg a diódarálékkal és simítsd rá az almás tölteléket. Kézzel is nyomd le, hogy viszonylag sima legyen a teteje. Akkor jön a nehezebb rész, mert a maradék tésztához, amivel le akarod fedni, valószínűleg lisztet kell még adni, hogy ne szakadjon, de csak kitartás, ezt is össze lehet rakni darabokból. Lényeg, hogy ha végre lefedted vele a tölteléket, szurkáld is meg villával. Gőzök kipárolgása végett. 150 fokos sütőben addig süsd, amíg amláspite illat nem kavarog a konyhában, ez nagyjából 35 perc. Ha kihűlt, csak akkor láss neki a csokimáznak és ügyes, gyors mozdulatokkal terítsd szét rajta, hogy mindenhova jusson. A szélére is, mert azt vágjuk körbe először és tudvalevő, hogy a szakácsot illeti. Fél-egy óra alatt megszilárdul, de nem keményedik meg a máz. Így tökéletes.
Ha a Gundel séfje le akarná nyúlni a receptemet, üzenem, hogy tárgyalhatunk.