Légynek sem ártó, vegetáriánus fogásnak látszik. Persze, ha jobban szemügyre vesszük, kikandikál belőle egy kis szalonnapörc és néhány kolbászkarika is. Nem beszélve a bogyiszlói olyan rejtett értékeiről, mint az emberi szervezet minden zugán végigvonuló csípésről. Semmilyen más paprikából nem jó, csak a magyar fajta, nem túl vizes-húsos, színes, vegyes lecsópaprikából, ami még akkor is kiváló, ha már kissé összeráncolódik a bőre. Mert a jó magyar paprika nem rohad, nem válik folyóssá az állás során, mint kaliforniai rokona, hanem szikkad, mumifikálódik, akár egér a komódfiókban.

Lecsórecept közzétételével nem rontanám a renomémat, de egy-két tippet mégis adnék a megcsontosodott konyhai „munkásoknak” is, akik hajlandóak valami újat tanulni.

1. Mindenek előtt, a szaft akkor lesz elég tartalmas, ha a hagyma mennyisége legalább fele – természetesen kilóban értve – a paprikáénak...

2. ha a szalonnazsíron szinte pépessé pároljuk az apróra vágott hagymát, ha a paradicsom héját lehúzzuk, és kis darabokra vágjuk...

3. ha nem hiszünk a szakácskönyveknek, mely szerint a paradicsomot csak a végén kell beletenni...

4. és ha nem adunk egy csepp vizet sem a lecsóhoz, ez alapszabály, legalábbis mifelénk.

5. Ami a fűszerezést illeti:  „fűízűtől” csípősön át a méregerősig széles a skála, úgysem lehet igazságot tenni. De ha van rá mód, készüljön két lábosban a lecsó, kétfajta paprikából, és akkor mindenki ízlése, tűrőképessége függvényében merhet a kétféle lecsóból az előbb felsorolt skála bármely fokán megállva.

Elkészítés:

A lecsós palacsinta tésztája épp úgy készül, mint minden más palacsinta, természetesen cukrot nem teszünk bele, csak egy csipet sót. A vékonyság nem létkérdés, lehetnek kicsit vaskosabbak is. A lecsót nem kell teljesen megfőzni, épp csak egy kis leve jöjjön ki a paprikának, és már tölthetjük, göngyölhetjük a sűrűjét a palacsintába, és rakhatjuk a kikent, kiprézlizett tepsibe, jénaiba. A megmaradó szaftot tejföllel elkeverjük, ráöntjük a tetejére. Reszelt sajtot is tehetünk rá ízfokozás céljából, vagy pusztán az esztétikai élmény kedvéért. A tepsit előmelegített sütőbe dugjuk, és anélkül, hogy lefednénk, pirosra sütjük. Minden hozzávaló szinte kész, tehát nem igényel hosszú sütést, de lényeges, hogy ha kivesszük a sütőből, ne tálaljuk rögtön. Ha már langyosodik, kiválóan kockára lehet vágni, és tányérra helyezni. Ha göngyöljük, gyönyörű magyar cannelloni, ha rétegezzük, magyaros lasagne lesz az eredmény. Kenyér nem kell hozzá, mert a szaftot a tészta felszívja.

Lehet két tepsiben sütni, édes paprikából és bogyiszlóiból. Így sok fölösleges szemrehányásnak elejét lehet venni és abban mindenki egyet ért, hogy utólag „erősíteni” a lecsót nem lehetséges, az erejét elvenni még kevésbé. Bátyó - akitől az ötlet származik - újító kedvvel látott a főzéshez, ezért olykor még darált dióval is meghintette. Aki elég bátor, akár ezt is kipróbálhatja.

 

 

 

Szerző: mezsuka  2011.12.22. 09:19 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr91831852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.