mézes tallér (1).JPGA mézes tallér átmenet a mézeskalács és a puszedli között.  Mindkettőtől megkülönbözteti az a tény, hogy 20 perc alatt elkészül, és nem kell gyúrni. A nyújtódeszka és a sodrófa mellőzése azért is nagy előny, mert lesz épp elég mosogatnivalónk az ünnepek alatt! Persze nem helyettesíti sem a bejglit, sem a zserbót, de jól mutat köztük az asztalon. Anyu télen-nyáron csinálta, ha kedve szottyant, nem bánta, ha a júliusi melegben lesz fahéjillatú a lakás, és mi sem. Reggel kakaóval, este forralt borral, de minimum rumos teával az igazi.

Hozzávalók: 25 deka rétesliszt, 1 deci olaj, 4 evőkanál méz, 4 evőkanál kristálycukor, 2 tojás, 1 csipet só, 1 teáskanál fahéj,1 teáskanál kakaópor, 1 kiskanál sütőpor, annyi tej, amennyitől olyan lesz az állaga és a színe, mint a nedves tengeri homoknak.

Elkészítés

Mindent összekeverünk, és akárcsak a homokozóban – háromévesen –, olyan jól érezzük magunkat. Tortaforma most nem kell, csak egy nagy kanál, amivel a tepsibe halmozzuk a vizes homokra emlékeztető anyagot, szabályosan, kb. 3 centire egymástól és közepükbe egy-egy egész diót dugunk. A masszakupacok a közepes lángon eldeformálódnak és összefolynak a szomszédjaikkal, de a határvonal jól kivehetően megmarad, és amikor készre sülnek, könnyedén elválaszthatjuk őket egymástól. Figyelem, a mézes tészta nagyon hamar megsül, ne veszítsük szem elől, mert pár másodperc alatt is képes odaégni.

A tallérokat még langyosan szedjük ki, mert ha megdermednek, könnyen törnek.

 

 

 

 

Szerző: mezsuka  2011.12.22. 09:50 Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: édes mézes

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr443485315

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézuska és Télapó 2011.12.23. 16:52:20

... igaz történet nyomán ... írta: Gáspári Marianna  

Trackback: Gesztenyével töltött pulyka recept 2011.12.23. 16:49:12

Recept elkészítési módja: A megtisztított pulykát kívül-belül besózzuk, hasüregét bedörzsöljük majoránnával. Hagyjuk egy órát á

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.