Volt egyszer egy hatemeletes, belvárosi, gangos bérház, abban lakott Andi, Ildi, Márti és Zsuzsi. Fiatal asszonyok voltak mind a négyen, kisebb-nagyobb, több-kevesebb fiú- és lánygyermekkel, na meg persze jóravaló férjekkel és időlegesen felbukkanó, majd eltűnő kóborcicákkal. Szép időben a függőfolyosó napos részén, a korlátra támaszkodva beszélgettek, nevettek, panaszkodtak, dicsekedtek, és olykor sírtak is. Hidegben hol az elsőn, hol a másodikon, holkáposzta_1.jpg a negyediken jöttek össze egy kis baba-mama klubra, ahol nem csak eszmét, de receptet is cseréltek. Hozták-vitték a kóstolót, az édeset, a sósat, ha éppen nem fogyókúráztak, mert persze a csoda-diéták is kézről kézre jártak. A Kilo-nit csepptől a kínai teán át a fél pohár almaecetig mindent kipróbáltak, egymás fürdőszobamérlegén kontrollálva és hitelesítve az eredményt. A véletlen hozta össze őket, na meg a földrajzi-és lakáshelyzet. Nem voltak barátok, csak jószomszédok, ami nem is olyan kevés. A gyerekek felnőttek, lassan szétszéledt a csapat, már csak Ildiék laknak a belvárosi házban. Néha még mindig összejönnek, együtt esznek, isznak, beszélgetnek. De már semmi sem a régi. Hiába tökéletes a budai családi ház kertjében elköltött vacsora, hiába csillognak az autók, ők még mindig az elsózott borsólevest, a méregerős spagettit, a szenesre sült kolbászos pizzát, és az Éva vermutból kreált koktélt emlegetik, hol nevetve, hol melankóliával. Andi káposztás-húsos egytálételét minden asszony kipróbálta, hozzátéve egy-egy csipetet a maga fantáziájából meg a fűszerpolc kínálatából. Hogy milyen volt az eredeti, arra már senki sem emlékszik pontosan, de nem is ez a lényeg. A nosztalgia viszont megmaradt, és most már meg is marad örökre, mert ez a kényszer-szülte, testvéri egymásrautaltság egy volt a fiatalságukkal.

(Nem minden mese végződik világraszóló lakodalommal, fele királysággal és hetedhét határon visszhangzó vidámsággal. Aki nem hiszi, járjon utána, vagy olvasson el egy-két Andersen mesét.)
 
Hozzávalók:
1 kg fejes káposzta
60 dkg sertéslapocka
10 dkg füstölt szalonna
2 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
egy csokor kapor
1 pohár tejföl,
1 evőkanál liszt
kevés víz,
só, bors
 
A káposztát lereszeljük, vagy nagyon vékony kis csíkokra vágjuk, mintha káposztás cvekedlit akarnánk csinálni. Alaposan besózzuk, és hagyjuk, hogy levet eresszen. A szalonna zsírját annak rendje és módja szerint kisütjük, rádobjuk az apróra vágott hagymát, és üvegesre pároljuk. A felkockázott sertéshúst hozzáadjuk, és addig pirítjuk míg teljesen kifehéredik, sőt, az sem baj, ha egy kis színt is kap. Eddig még minden lehet belőle, cigánypecsenye, pincepörkölt vagy gulyásleves. Ekkor viszont végzetes fordulatot vesznek az események, ugyanis nem teszünk bele pirospaprikát. A sápadt pörköltalaphoz hozzáadjuk viszont a megfonnyadt, kinyomkodott káposztát, jól összesütjük, forgatjuk, kavargatjuk, esetleg odakapatjuk, kedvünk szerint. Ha már olyan, amilyen, megborsozzuk, belerakjuk az összenyomott fokhagymát és az apróra vágott kaprot. Azzal is tekerünk egyet-kettőt, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Nagyon lassú tűzön rotyogtatjuk, ha kell, még apránként vizet adva hozzá, amíg minden meg nem puhul. Lehúzzuk a tűzről. A liszttel alaposan, csomómentesen elkevert tejfölt állandó kevergetés mellett belecsorgatjuk a káposztás húsba, még egyet rottyantunk rajta, és kész az étel. Aki ki nem állja a kaprot, petrezselyemmel és/vagy kakukkfűvel is ízesítheti. Mélytányérból, öblös kanállal, friss fehér kenyérrel együk.
 
 
 
 

 

Szerző: mezsuka  2013.04.05. 17:17 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr641831823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.