Nem volt nálunk divat sem a reformkonyha, sem a flancos különlegességek, de még olajat sem használtunk, csak a majonéz készítéséhez, mert ugye azt sertészsírral nehéz elképzelni. Anyu – ennek ellenére - messze földön híres szakács volt. Jöttek is a barátok, osztálytársak, rokonok, hogy cuppogva tunkolják a pörkölt égőpiros szaftját, ami sosem volt se túl híg, se túl sűrű, hogy a kispárna nagyságúra dagadt aranysárga panírba bújt karajszeleteket dicsérjék, vagy a töltött káposzta gömbölyű gombócait magasztalják, melyek úgy maradtak egyben, hogy az első nyisszantásra mégis megadóan omlottak szét. Nem volt nálunk gesztenyével töltött pulykamell, pulykát is csak a Gőgös Gúnár Gedeonban láttunk, a lazacot még hírből sem ismertük. Hagyományos konyhát vezetett anyánk, magyarosat, ízeset, és kevéssé egészségeset.

Nem szerette, ha segítünk neki, a konyha anyu felségterülete volt, inkább mindent egyedül csinált, minthogy nézze, hogy ügyetlenkedünk. Mi pedig csak akkor tehettük be a lábunkat „szentélyébe”, ha éppen törött bokával, feldúcolt lábbal feküdt valahol a nappaliban, onnan is szemmel tartva minket – bár egyszer így sikerült prézli helyett grízbe paníroznunk egy kiló sertéskarajt.

Olykor azonban őt is elfogta az újítási láz, vagy olvasott egy receptet valami női magazinban, esetleg egy kolléganő számolt be neki legújabb leleményéről, és akkor nekiveselkedett. Így került az asztalunkra gombás tojással töltött csirkecomb vagy a címben szereplő, és végre szóhoz jutó töltött kel. Talán éppen azért, mert a kelkáposzta főzelék formában nem volt valami közkedvelt étel nálunk, még akkor sem, ha ízes, gömbölyű fasírtgolyókat kapott feltétnek. Lényeg a lényeg, a töltött kel népszerű étel lett, rögtön megszerettük, és észre sem vettük, hogy tartalmilag kelkáposzta-főzeléket eszünk fasírttal, hiszen a hozzávalók, a fűszerek ugyanazok voltak, csak hát a forma… Mert a kifli sem zsemle, a tarhonya sem cérnametélt, bár ugyanabból a tésztából készülnek!

Hozzávalók:

egy közepes fej kelkáposzta, 60 deka darált sertéshús, 2 szikkadt zsömle, 2 dl tej az áztatáshoz, 2 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 4 dl tejföl, 10 deka reszelt sajt, só, bors, őrölt kömény, pirospaprika

 Elkészítés:

Hagyományos fasírtmasszát készítünk, nekünk tetsző arányokkal, a köményt azonban ne felejtsük ki! Hagyjuk állni egy fél órát, addig elbíbelődünk a káposztával. A nagyon sötétzöld leveleket szedjük le róla és dobjuk ki, mert keserűek. A többit is szépen bontsuk le egyenként, és amikor már csak egy citromnyi káposzta marad, akkor abbahagyhatjuk. A levelek közül válogassunk ki annyi szép, nagyjából egyformát, amennyi gombócot akarunk csinálni. Ezeket a leveleket dobjuk lobogó, sós vízbe, és főzzük két percig. Akkor szűrjük le és szárítsuk meg őket. Ha nem szeretjük a vastag ereket, éles késsel megvékonyíthatjuk, majd a fasírtmasszát egyenletesen elosztjuk és rákenjük a levelekre. Ekkor elkezdjük göngyölni, mint a mákos bejglit, a végeit pedig betunkoljuk, hogy szabályos kis zsákok legyenek belőlük. Kivajazott, prézlivel beszórt tűzálló tálba vagy tepsibe rakjuk, ha lehet, katonásan egymás mellé. A maradék káposztaleveleket ujjnyi vastag laskára vágjuk, kevés olajon sóval, borssal, köménnyel ízesítve addig pároljuk, míg össze nem esnek kicsit, akkor hozzáadjuk a tejfölt, és az egészet a töltelékekkel megrakott tepsire öntjük. Előmelegített sütőben fél óráig sütjük fólia alatt, aztán levesszük a fóliát, egy kis sajtot reszelünk rá, és addig toljuk vissza, míg aranysárga lesz a teteje, és kevés lé rotyog alatta. Ha jénaiban készül, akkor azt is láthatjuk, milyen gyönyörű színű az oladala.

Meseszép!