A piszke olyan, amilyennek látszik. Zöld és fanyar. Nem a gyümölcsök királynője. Mégis szeretem. Talán a sokat munkált kéz erezetére emlékeztető mintázata miatt, talán azért, mert a kóborkutyák közt is mindig a rövidlábú, nagy- és konokfejű csúnyácskákon akad meg a szemem, nem a lábhoz simuló, selymesszőrű szelídeken.
Szóval, mire is jó a köszméte? Például szósznak. Többek közt azért, mert a savanyúságát kellő mennyiségű cukoradagolással ellensúlyozni lehet, és előjönnek rejtett íztartalékai. A kellő mennyiségen meglehetősen sokat értek…
Hozzávalók és elkészítés:
Vegyél piszkét, amennyi jólesik. Tedd fel cukrozott vízben főni – fahéjjal, gyömbérrel, vaníliával. A keménynek látszó egresszemek néhány perc forralás után szinte szétesnek, ekkor húzd le a tűzről, takard le és habard be ALUDTTEJJEL. Ha nincs otthon – mert nem hallgatsz rám –, joghurt és tejföl lisztes keverékével. Piszkelevesnek is megcsinálhatod, de akkor több vizet tegyél bele. Hidegen-melegen, sült húshoz-főtt húshoz, de magában is nagyon jó. És nem szokványos. Ha pontosabb arányokra vagy kíváncsi vagy egyéb trükkökre, írj, válaszolok.
Utóirat: Mivel az ablakba, hűlni kitett mártást Kacor (a vörös ördög) leborította, és az a betonon landolt, esély sem volt rá, hogy lefényképezzem. Még szerencse, hogy főzés előtt is kattintottam egyet. A bűnös képe is itt van. Pedig nem is látszik rossznak....