Első találkozásom a padlizsánnal nem éppen sikertörténet. A hányavetin leírt recept alapján összeütött padlizsánkrém íztelen, ám keserű lett, olajtól tocsogott, és inkább gusztustalan volt, mint ínycsiklandó. Még jó, hogy nem adtam fel, hogy engedtem az unszolásnak, és a – továbbra is gusztustalannak látszó – barnászöld színű trutyit megkóstoltam. És most jön a sztori. A konyhamese.
Fele olajban fonnyaszd meg az apróra vágott hagymát, majd minden teketória nélkül add hozzá az összes többi alapanyagot, ha lehet, minél apróbbra vágva (mustárt csak akkor, ha már kihűlt, a fokhagymából is csak kettőt). A padlizsánt ne hámozd meg, héjastul használd fel, csak zöld, szúrós szárától szabadulj meg. Utána sem érdemes sokat vacakolni vele, mert ha karikára vágod és megfelezed, már elegendő ahhoz, hogy 15-20 perc alatt is pépesre főjön. Ekkor már szinte készen is vagy, hiszen amíg a hagyma párolódik, addig végzel az aprítással, és míg letörlöd homlokodról az izzadtságot és elmosogatsz, addig minden megpuhul. Ezután csak annyi van hátra, hogy megvárd, amíg langyosra hűl a lábos tartalma, és tetszés szerint krumplinyomóval, kvódlibettel, merülőmixerrel, turmixgéppel – vagy ha kevésbé gépesített a háztartásod, villával – összetörj mindent (ami a lábosban van!). Ekkor tanácsos megkóstolni, és esetleg újraízesíteni a már említett fűszerekkel, mustárral és frissen összenyomott fokhagymával, maradék olívaolajjal, majd jól zárható üvegben a hűtőbe rejteni, nehogy idő előtt elfogyjon. Forró pirítóssal és hideg vörösborral a legjobb, de a sörivók sem szoktak panaszkodni.
Ha neked még ez is túl bonyolult, egyél margarinos kenyeret, vagy még jobb, ha feltépsz egy zacskó csipszet. Ha viszont nem találod elég kifinomultnak, leírom neked a sütögetős-kevergetős-majonézes, bonyolultabb receptet. Csak üzenj!