Pástétomnak, rántva, sütve, bárhogy legyen, imádom a padlizsánt. Csodálnivaló az a gyönyörű mélybordó szín, az a tenyérbe simuló cseppforma! Törökparadicsom és tojásgyümölcs néven is fut, és mindkettő méltó hozzá: az előbbi egzotikus, az utóbbi mesei.

Első találkozásom a padlizsánnal nem éppen sikertörténet. A hányavetin leírt recept alapján összeütött padlizsánkrém íztelen, ám keserű lett, olajtól tocsogott, és inkább gusztustalan volt, mint ínycsiklandó. Még jó, hogy nem adtam fel, hogy engedtem az unszolásnak, és a – továbbra is gusztustalannak látszó – barnászöld színű trutyit megkóstoltam. És most jön a sztori. A konyhamese.

Carlo barátunk – aki nem olasz, csak jobban hangzik, mint a Karcsi – édes mamája készítette azon összejövetelek egyikére, mely gyakran torkollt kontrollálatlan, törzsi táncra emlékeztető ugrándozásba, eszetlen és nagyon hamis éneklésbe. Persze az asztalon díszesen elrendezett tálakban addigra már csak néhány mikronnyi kőrözött, tojáspástétom vagy padlizsánkrém maradt, amit a szárazra aszott kenyércsücsökkel szalonképtelenül, de eredményesen ki lehetett törölni. Ám amikor már csak egy tál alján lötyög valami barnás pempő, és a vörösbor – egyébként értékes – savtartalma igencsak marja a bendőt, akkor nem válogat az ember… és akkor, ott AZ A PADLIZSÁNKRÉM nagyon ízlett! Füstös volt, édeskeserű, enyhén fokhagymás és erősen majoránnás. Nem tudom, hogy készült. Receptek és jó tippek tucatja van azóta birtokomban, egyik tutibb, mint a másik, most mégis a legfapadosabb verziót írom le, kezdőknek. Ha kéri valaki, az eredeti erdélyi vinettához közelítő változatot is közreadom, de szerintem azt mindenki ismeri.

Konyhában gyakorlatlanok, lusták, figyeljetek:

Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 1 fej közepes vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 szép kövér paradicsom, 1 zöldpaprika (lehet csípős is), fél deci olívaolaj, só, bors, mustár, majoránna – ízlés szerint

Fele olajban fonnyaszd meg az apróra vágott hagymát, majd minden teketória nélkül add hozzá az összes többi alapanyagot, ha lehet, minél apróbbra vágva (mustárt csak akkor, ha már kihűlt, a fokhagymából is csak kettőt). A padlizsánt ne hámozd meg, héjastul használd fel, csak zöld, szúrós szárától szabadulj meg. Utána sem érdemes sokat vacakolni vele, mert ha karikára vágod és megfelezed, már elegendő ahhoz, hogy 15-20 perc alatt is pépesre főjön. Ekkor már szinte készen is vagy, hiszen amíg a hagyma párolódik, addig végzel az aprítással, és míg letörlöd homlokodról az izzadtságot és elmosogatsz, addig minden megpuhul. Ezután csak annyi van hátra, hogy megvárd, amíg langyosra hűl a lábos tartalma, és tetszés szerint krumplinyomóval, kvódlibettel, merülőmixerrel, turmixgéppel – vagy ha kevésbé gépesített a háztartásod, villával – összetörj mindent (ami a lábosban van!). Ekkor tanácsos megkóstolni, és esetleg újraízesíteni a már említett fűszerekkel, mustárral és frissen összenyomott fokhagymával, maradék olívaolajjal, majd jól zárható üvegben a hűtőbe rejteni, nehogy idő előtt elfogyjon. Forró pirítóssal és hideg vörösborral a legjobb, de a sörivók sem szoktak panaszkodni.

Ha neked még ez is túl bonyolult, egyél margarinos kenyeret, vagy még jobb, ha feltépsz egy zacskó csipszet. Ha viszont nem találod elég kifinomultnak, leírom neked a sütögetős-kevergetős-majonézes, bonyolultabb receptet. Csak üzenj!