Micike már tudja, érzi minden porcikájában, hiába tartanak még javában az éjszakai fagyok, a tavasz a küszöbön toporog. Micike fittyet hány a hőmérőre, hanyatt veti magát, úgy forgolódik, kéjesen miákolva, hogy szinte bosszantó. Mitől érzi magát ilyen jól ez a macska? Nézem, de nem értem. Csak zsörtölődve húzkodom magamra a kesztyűt,  a sapkát, a bakancsot. Megyek havat lapátolni...

A lapátolástól kipirulva, kimelegedve már nem is olyan illuzórikus a tavasz gondolata, és miközben szuszogva hámozom le magamról a rétegeket, engem is megcsap valami. Na, nem a tavasz illata, nem is a kandúrokmacsók jelölőpisijének átható szaga. A meghatározhatatlan eredetű és jellegű összérzékszervi élmény olyan rétegekből bukkan elő, melyeket még talán az agykutatás sem térképezett fel egészen, és csak jobb híján neveznek tudatalattinak:

Lecsószagot érzek! Vagy legalábbis lecsószagra gondolok, de az már majdnem ugyanaz. Most, amikor egy kiló karajt kapnék fél kiló paprika áráért, nekem nem a rántott borda, nem a hagymás krumpli, hanem a LECSÓ jut eszembe, mégpedig olyan elementáris erővel, ahogy csak az elfojtott vágyak tudnak felszínre törni, a letagadott kísértések.

Vissza kabát, sapka, hótaposó, irány a zöldséges! Mire a sarokig érek, már nagyjából össze is áll a fejemben az étel, és a kosárba rakodok három zöldpaprikát, egy pritaminpaprikát, két paradicsomot, egy padlizsánt és egy cukkínit. Na, ettől mindjárt megnyugszom, és masírozok hazafelé. Otthon átlépem Micikét, aki a konyhakövön fetrengőzik, még mindig kéjmámorban. És dorombol az édes kis dög.

A hagyma pirul a serpenyőben, keskeny félkarikára vágva, már zúdul is bele a sok színes zöldség és egy gerezd fokhagyma. Piros, fehér, zöld, ha úgy tetszik magyarosan, vagy fordított sorrendben: zöld, fehér, piros - amúgy olaszosan. Mindent beleteszek egyszerre, mert bízom az arányérzékemben. A kis kockák és karikák épp együtt lesznek puhák, de még haraphatóak. Negyed óra alatt összerottyan a paprika a padlizsánnal és a cukkínivel, gyönyörű látványt nyújtanak!

Micike nem szíveli az ilyen illatokat, esztétikai érzéke pedig a nullával egyenlő, ezért föltápászkodik és farka végét finnyásan feltartva, emelt fővel visszahúzódik a szoba melegébe, ahol bekvártélyozza magát a radiátor alá. Nesze neked tavaszi fuvallat!

A lecsóra csak távolról emlékeztető ételt Franciaországban ratatouille-nak hívják, az olaszok pedig peperonata-nak nevezik. Én csak zöldséges lecsóként emlegetem eztán, de más fűszerezéssel hívhatjuk bárminek...

Hozzávalók:

2 fej vöröshagyma, 3 db zöldpaprika, 1 db pritaminpaprika, 2 paradicsom, 1 cukkíni, 1 padlizsán, 1 gerezd fokhagyma összetörve

Erős, piros paprika dukál a magyaros ízhez, a mediterrán aromát kedvelők origanót tegyenek bele! Aki a francia ízeket szereti, készítse póréhagymával és provance-i fűszerkeverékkel.

                                      

 

Szerző: mezsuka  2010.03.13. 20:32 15 komment

Címkék: paradicsom paprika padlizsán lecsó diétás

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr581837516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsabor 2010.03.18. 14:38:13

RIP Micike. Pedig milyen aranyosan tudta kaparni az ajtót éjjel :)
Bár Bambi macskám egyre inkább a klónjának tűnik.
A ratatouille-ból valahogy hiányzik valami, ami a lecsóban benne van (valószínű a hagyma-szalonna-pirospaprika kombó), ami miatt nem az igazi.

mezsuka 2010.03.18. 14:48:43

Már bocsánat, ez nem igazi lecsó
az később lesz!
Méghozzá palacsintában. fenheted rá a fogad!
Micike persze hiányzik, csak az ajtókaparás nem. Most a két cica "labdázik" az ajtóm előtt hajnalonta a Boni teniszlabdájával. Az se sokkal kellemesebb..

tréfibaba 2010.03.18. 17:11:52

Mezsukám!

Sosem hittem volna, hogy ilyen élvezetes recepteket fogok Tőled olvasni!! :-)
Külön köszönöm a sótartó történetét is.
Minden családban vannak ilyen "sótartók", csak elég idősnek kell lenni ahhoz, hogy az ember értékelni tudja.

bloggernyul 2010.03.18. 21:33:29

Szia Mezsuka!

Nagyon jó a blog, fantasztikusak a receptek. Nagyon IGAZI az egész, élvezettel olvasom. Ha nem bánod, néha küldök majd recepteket, azt hiszem nem vagyok teljesen béna ezen a pályán.

mezsuka 2010.03.19. 06:16:10

@tréfibaba:
bárcsak tudnám,ki vagy....biztos ez is a korral jár, hogy tréfiről csak a hupikék jut eszembe :(

mezsuka 2010.03.19. 06:16:53

@bloggernyul:
bloggernyúl?
nehogy e nyúlpörkölt legyen a vége!!!!!

triestina 2010.03.23. 16:49:00

Na, én is pont így szeretem a lecsót! Nem vagyunk mi rokonok? :-)

mezsuka 2010.03.24. 16:10:56

de lehet, hogy rokonok vagyunk, csak a nevedből még nekem ez nem derül ki.
olasz? hnmmm?

triestina 2010.03.24. 21:05:08

Zsuzsikám! gondolkodj egy kicsit! Kinél ettél Te 18 éves korodban pasta sciutta-t? Na, segítek Ervinnek is köze van a dologhoz.

mezsuka 2010.03.26. 04:58:21

@triestina: jólvanna... már rájöttem.

triestina 2010.03.26. 11:11:01

Ügyes kislány! Minden nap élvezettel olvasom és nagyon szeretem az írásaidat, igazi emberi történetek receptekben elmesélve vagy anélkül.

mezsuka 2010.03.26. 11:41:48

Kedves lelkem, olvasóm!
Nem tudnál eladni valakinek?

triestina 2010.03.26. 13:21:50

Szerintem, ez Neked is menni fog, előbb-utóbb valaki felfedez.

Gigi7 2010.04.01. 14:40:03

Ez a lecsó nem az a lecsó, amiről éppen ma álmodoztam, de ez se lehet rossz.

Az írás viszont kétséget kizáróan jó, de ez a minimum, amit tőled vártam. :D

Gigi7 2010.04.01. 14:41:07

@triestina: sajnos manapság ez nem megy magától. :( Tenni kell(ene) érte, de én se tudom, mit. (Nekem legalábbis nem szokott sikerülni az ilyen.)
süti beállítások módosítása