Szeretek piacra járni. Nem a tömeg, a kígyózó sorok, a lökdösődő emberek, a kocsit tologató rakodómunkások miatt, de néha szívesen elbeszélgetek az árusokkal, az előttem vagy mögöttem állókkal. Olykor hasznos tanácsokat kapok sütés-főzés, savanyúságtartósítás és életvezetés tekintetében. A szokásos készletfeltöltés miatt jártam a múlt hét végén is a piacon, ahol egy recepttel is gazdagabb lettem. A kis jénaiból kanalazgató árus olyan jóízűen falatozta az akkor még ismeretlen ételt, hogy rákérdeztem, ugyan mi jót eszik. A férfi lenyelte a falatot, kézfejével megtörölte a száját, és fejét csóválva fordult felém:
„Azt hiába kérdezi, fiatalasszony" (na, már ezért megérte...), "mert a feleségem csak úgy szeret főzni, ha senki sincs a konyhában, én meg nem lábatlankodok ott körülötte. De azt meg kell hagyni, jól csinálja, mert szépen gyarapodok”. Ezzel terjedelmes hasára bökött és szégyenkezés nélkül megrezegette a jókora hústömeget.
Már nem is firtattam volna tovább a dolgot, mert közben mögém álltak néhányan, de ő folytatta: „Az biztos, hogy palacsintát sütött, mert láttam. Juhtúró és kapor is van benne, azt érezni, de hogy még mit kutyult bele, azt tőle kéne megkérdezni”.
Nekem sem kellett több, képzeletben máris kiszíneztem a hézagos receptet. Megtoldottam a vásárlást két csokor friss kaporral, és hazarobogtam, hogy azonmód nekilássak a sütés-főzésnek. És itt jön Hűbele Balázs - a szólásból ismert hirtelen természetű ember -, aki valószínűleg különösebb megfontolás nélkül tette a dolgait, ahogy én is nekiláttam a palacsintatészta kikeverésének és a töltelék összeállításának. A hév, ami magával ragadott nem az éhség miatt volt oly nagy, inkább a kalandvágy fűtött, a kíváncsiság, mely a nagy hegymászókat keríti hatalmába, amikor már szinte a szemük előtt lebeg csúcs. Még nem látják az út végét, de tudják, hogy közel van. Ebben a túlfűtött állapotban nem jegyeztem meg pontosan semmit, de megpróbálom rekonstruálni az eseményeket:Megsütöttem 22 palacsintát. Ez biztos. Kitettem a konyhaasztalra tehéntúrót, juhtúrót, tejfölt, sajtot, tojást és a kaprot. Ez is biztos. A következő munkafázis is nyilvánvaló mindenki számára, aki ledolgozott már párszáz munkaórát a konyhában, de ha a mennyiségeket kérditek, hát bajban vagyok. A felsorolt összetevők helyes arányát homály fedi. Ennek hiányában arra biztatnék mindenkit, aki nem retten vissza egy ismeretlen kimenetelű, de kecsegtető konyhai kalandtól, vágjon bele! Reszeljen sajtot, törjön fel tojásokat, sózzon, borsozzon, kóstolgasson, és ha már jónak ígérkezik a töltelék, akkor göngyölje bele a palacsintákba. A jénait vagy a tepsit célszerű kivajazni és egy kis zsemlemorzsával meghinteni, így biztosan egészben ki tudjuk szedni a kész ételt. Tartalékoljunk egy kis tejfölt és reszelt sajtot a megrakott tepsi tetejére is, és jó forró sütőben süssük, amíg piros lesz minden oldala. Ezt persze csak akkor láthatjuk, ha üvegtálban van. A tökéletes megoldás az lenne, ha a feje tetejére fordítva, egészben pottyanna ki a megsült rakott palacsinta. Nekem nem sikerült.
Ha még ez után a botcsinálta recept után is hallgat rám valaki, akkor paradicsomsalátával vagy egyszerűen paradicsomkarikákkal körbebástyázva tálalja a kapros-túrós rakott palacsintát. Elég "bűnös” étel, ami a kalóriákat illeti, cserébe hidegen is elég jó.
