A sütés kapcsán nem a paradicsom jut először eszembe. Persze, ha a hűtőben csak néhány fonnyadt, lecsónak való alapanyag kókadozik, és olyan fülledt meleg van, hogy a frigó ajtajáig is kínkeservesen vánszorogva jutok el, az más. Akkor bármi eszembe jut - a mert gondolkodás még megy ... csak ne kelljen a konyhapult fölé görnyedni vagy a tűzhely előtt ácsorogni.
Virítani kellene valami egyszerűen nagyszerűt az ebédvendégnek, aki bízik bennem, és hát a mérce is magas, mert a legutóbb - télen - nyúlvadassal és krumplifánkkal kényeztettem. Meggyőzöm magam, hogy a személyiségfejlődés magasabb szintjén az ember már nem akar holmi külső elvárásoknak minden áron megfelelni, és nem feltétlenül mossa le a tűzhelyet csak azért, mert "mit szólnak hozzá?". Pláne nem akkor, ha az ebéd a kertben tálaltatik, és a vendég legfeljebb a fürdőszobáig fog bejutni (a kádat azért ki-, a vécét át-, a tükröt pedig lemosom).
A lényegi momentum mégiscsak az ebéd, és amikor hirtelen bevillan a sült paradicsom ideája, úgy érzem, megmenekültem. Félbevágom őket, a paprikát kicsumázva negyedelem, és az olívaolajjal megkent tepsibe rendezem őket. A tetejére szórok mindabból a zöldfűszerből, amit a kertben találok (zsálya, oregano, bazsalikom, rozmaring), fokhagyma-szeletekkel meghintem és mehet a sütőbe, 200 fokra. Persze ilyenkor érdemes kimenekülni a konyhából, mert pillanatok alatt rohadt meleg lesz. Egyszer megfordítom a zöldségeket, és még sütöm, amíg összeesnek és majdnem feketére pirul a paprikahéj.
Alapanyagok 4 személyre: 8 db paradicsom, 8 db kápiapaprika, 4 gerezd fokhagyma, olívaolaj, kertin zöldfűszerek (ha nincs, szárított oregano is jó). Aki felkészültebben lát neki, annak azt javaslom, hogy ízes-sós balkáni (feta, sirene) sajttal tálalja. Nálam nem volt. Olívabogyó viszont igen, és az is épp eléggé feldobta. Nem beszélve a szikkadt kenyérből készült pirítósról...
