A legtöbb dolgot túlbonyolítjuk az életben. Hatalmas problémákat gyártunk apró-cseprő ügyekből, sírunk, panaszkodunk és nagyon sajnáljuk magunkat, ha valamit nem tudunk az elképzeléseink szerint véghez vinni. Ha pizza, akkor sonka, kukorica, ananász, kolbász, és még ki tudja, mi a fene kerül szóba, pedig ha valamire nincs szükség egy pizzánál, az a sonka, a kukorica, az ananász és a kolbász… Ezért ne bánkódj, ha egyik sincs otthon. Nem is kell.
Szükség van viszont jól kidolgozott és megkelesztett kenyértésztára, passzírozott paradicsomra, mozzarellára, olívaolajra, bazsalikomra és slussz passz. Amit még ezen felül ráteszel, csak ront rajta. Azt tudni kell, hogy a pizza lelke nem a rátét, hanem az alap: a duplanullás finomliszt, az élesztő, a só és a langyos víz. Tej, cukor és olaj csak akkor kerülhet bele, ha nem pizzát, hanem kelt lepényt csinálsz, emberes vastagra nyújtva a tepsiben, és legalább fél óráig sütve. Na, arra aztán lehet pakolni. Még a ketchup is belefér.
De az nem pizza. Mert Itáliában is csak kétfajtát ismernek el, melyet PIZZA ITALIANA névvel lehet illetni, azaz a D.O.C. (Denominazione di Origine Controllata) kategóriába belefér. Az egyik a Margherita, amin csak mozzarella, paradicsom és bazsalikom van, egy leheletnyi olívaolajjal. A másik a Napoletana, ami már annyira letisztult, hogy a szardínia és a paradicsom a sajtot is letaszította róla.
Én sem voltam mindig a puritán pizzák híve. Amikor még az Astoria szálló földszintjén egy grilléterem állt, ahol látványkonyhában sütöttek-főztek, nagy szám volt vastagtésztás, paradicsomsűrítményes, krinolinszeletekkel és reszelt trappistával megrakott pizza is. Olasz semmi nem volt rajta, csak a neve. A pizzabeavatás később jött, és nem egy csapásra. Az első olaszországi ösztöndíjas nyáron még Astoriás elvárásaim voltak, és sóhernek, kicsinyesnek gondoltam a fiúkat, akik a legolcsóbb pizzát rendelték nekem. A lapos, itt-ott sajtos-paradicsomos hólyagos lepény nem hasonlított semmire, ami addig a pizza ideája volt a fejemben. De mire az ösztöndíjas hónap letelt, a Margherita győzött. Most kérek elnézést Dariótól, Valeriótól, Massimótól és Korcsmáros Gabitól, akik már akkor tudták, mi a jó… (Scusatemi, amici!)
P.S: A jó pizzát szokni kell, ahogy az olajbogyó fanyarságát. De ha a szájpadlásod fűszeres, csípős ételeken edződött, ha ketchup, mustár vagy majonéz nélkül már egy falatot sem tudsz lenyelni, akkor nehéz lesz visszaszokni az olyan ártatlanságokra, mint a mezítlábas pizza. Azért próbáld meg..
