Van aki a hosszúkás lukulluszt kedveli jobban, van aki a telt mélypirosat. És persze itt a legeslegújabbkori kedvenc: az édes koktélparadicsom. Persze ez durva leegyszerűsítés, ugyanis több tucat fajta ismert még ezeken kívül is, ráadásul nem is mind piros...
Az olaszok szétválasztják a salátának és a szósznak valót, és míg az előbbi inkább sárgászöld, majdnem éretlennek látszó, de édes és zamatos, addig a másik duzzad a létől és gyönyörűen vöröslik. De ember legyen a talpán, aki a befőzött, üvegben pirosló kész paradicsomléről megmondja, miből is készült. Sőt, sokan azt sem tudják, honnan származik ez a szép és finom gyümölcs. Az alábbi „paradicsomtörténeti” eszmefuttatás is épp nekik szól, vagyis neked, ha itt maradsz... (A képen látható fürtösfélét az ágytakarómon fotóztam néhány perce...
A történet
Amikor 1492-ben Kolumbusz Kristóf - annak biztos tudatában, hogy Indiát pillantja meg - az Amerikai kontinensre tette lábát, még sok mindet nem tudhatott. Nem tudta például, hogy addig ismeretlen földrészt fedezett fel, s a rajta egyre-másra szaporodó kisebb államok egyesüléséből később olyan világhatalom jön létre, mely a mi öreg Európánk örök vetélytársa lesz. Azt sem tudhatta, hogy a krumpli és a kukorica mellett a paradicsom, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de meghódítja Európát, és fényes karriert fut be a konyhaművészetben, világhíressé téve a hot-dog, a hamburger ízesítéséhez nélkülözhetetlen ketchupot, valamint a pizza és spagetti alapvető hozzávalóját, a paradicsommártást.
Mielőtt azonban több évszázadot átugorva a gyorséttermek és pizzeriák világába érnénk, nézzük meg, milyen utat kellett bejárnia, hogy mindennapi étkezésünkben ilyen rangos helyet vívjon ki magának ez a növénytanilag inkább a gyümölcsök közé sorolható szép piros zöldség. A frissen felfedezett Amerikából hamarosan hajók indultak, rakományuk között egy-két zöld szárú ilyen-olyan növénnyel, melyek a hosszú utat is jól tűrték, de mire megérkeztek, talán elveszett a mellékelt használati utasítás, mert a gyanútlan, ám mohó és kíváncsi európaiak megkóstolták a krumpli szép zöld hajtásait. Vesztükre. A paradicsommal már a mandragórához való hasonlatossága miatt óvatosabban bántak, ezért csaknem egy évszázadig dísznövényként termesztették. Megcsodálták szép piros termését, vagy a kuruzsló csodafőzetet gyártó üstjébe került, de arra nem gondoltak, hogy lábosba tegyék, és főzzenek belőle egy jóféle paradicsomos spagettit. Az első nyomtatott recept, mely a „vermicelli co le pommodoro” titokzatos nevet viseli /hevenyészett fordításban „gilisztácskák paradicsommal”, ami persze egyfajta tészta, és az olaszok metaforikus gondolkodására, nem perverziójára utal/ 1839-ben jelenik meg Pellegrino Artusi konyhaművészeti kiadványában.
Itthon is nagyjából ebben az időben kezd elterjedni, de jobbára csak dísznövényként, és a kedves „paradicsomcsucsor” névre hallgat. A nemesebb, színéhez és formájához méltóbb „paradicsomalma” nevet, mely német közvetítéssel jut a magyarba, akkor kapja, amikor már a konyhában is szerephez jut. Ettől kezdve gyorsan hódít, és "sülve-főve" jelen van a magyaros étkezésben is. Ezt láthatjuk, ha fellapozzuk bármely szakácskönyvünket.
Azt sem árt tudni, hogy a legújabb kutatások szerint a paradicsom fogyasztása védelmet nyújt bizonyos rákbetegségek ellen, C- és E-vitaminban gazdag, kiváló karotin és káliumforrás. És ami még fontos: egy közepes példány mindössze 20-22 kalóriát tartalmaz!
Szerintem a magyarban nem véletlenül hívják ugyanúgy, mint magát az Édenkertet. Még az is lehet, hogy Ádám és Éva a tudás paradicsomát szakajtotta le arról a bizonyos fáról, és miután a tiltott gyümölcsöt megkóstolták, már azt sem bánták, hogy kiűzettek a PARADICSOMBÓL!
