Hédi nagynéném rettenetesen rosszul főzött. Lelkesen, de rosszul. Ha kreativitását néha a konyhában is kipróbálta, az eredmény messze elmaradt a falra festett szecessziós freskók, egyedi ruhaköltemények, ceruzaskiccek és divatékszerek mögött. Képes volt órákig, napokig „újraalkotni” egy Degas-balerinát kicsiben és pasztellkrétával, fagyöngyöket fűzni egy divatjamúlt blúz gallérjára vagy használhatatlan sálakat kötni gyöngyfonalból. Mi, unokakölkök nem azért szerettük, mert jókat lehetett nála enni, hanem azért, mert figyelt ránk. Vele mindig fontosnak érezhettük magunkat. Jónak. Szépnek. Szerethetőnek. Elfogadott minket. Kövérnek, soványnak, durcásnak, szomorúnak – olyannak, amilyenek voltunk.

Ha kedvünk támadt egy jó falatra, elvitt minket a város legdrágább cukrászdájába, és nagyvonalúan fizetett. Vagy kinyitott egy orosz kaviárkonzervet és máris a legelőkelőbbek kasztjában érezhettük magunkat, mert a míves eszcájgból nem engedett akkor sem, ha a dohányzóasztalról ettünk. És arról ettünk, mert ebédlőasztal nem volt a lakásban. Hédi igazi bohém volt. Ha még tudja valaki, mit jelent ez a szó…

Fercsi, a fia is azért tanult meg főzni, hogy néha egyen egy jó falatot. És lassacskán – ahogy nőtt – át is vette az uralmat a konyhában. Ő persze olyan férfiformán mindent túlfűszerezett és bonyolított, de kísérletező kedve méltányolandó. Együtt fedeztük fel, hogy a palacsintába bármit bele lehet tölteni – akár a kőrözöttet is – aztán tepsibe tenni és megsütni. Igaz, a hagyma keserű volt, és az egészet ki kellett dobni, de nem lankadtunk, mert másnap már a maradék pörkölttel próbálkoztunk, és hatalmas sikert arattunk. Hédi hálás volt, és agyondicsért minket. Messze érdemeink felett. Akkor ez nem tűnt fel, mert kamaszgőg lobogott bennünk, és csak zsenialitásunk egy-egy morzsájának tekintettük a jól sikerült kajákat. Fercsi, Kati és Bandi nevében is hálás vagyok Hédinek. Együnk egy jót az emlékére.

Juhtúrós palacsinta 4 személyre:

Süss 20 palacsintát. Tehéntúrót, juhtúrót, tejfölt, reszelt sajtot és tojást keverj össze neked tetsző mennyiségben. Ha szereted a kaprot, azt is tegyél bele. Sózz, borsozz, kóstolj, alkoss! Az összetevők arányát neked kell kitalálnod, ne rettenj vissza egy kis konyhai kalandtól! (Tejfölt és reszelt sajtot tartalékolj a végére) Ha már jónak ígérkezik a töltelék, arányosan elosztva tedd a palacsintákba és hengergesd fel őket. Egy kivajazott, zsemlemorzsával megszórt jénaiba fektesd bele a hengereket, a tetejére kend és szórd a félretett tejfölt és sajtot. Addig süsd, amíg szép rózsaszín lesz minden oldala. A tökéletes megoldás az lenne, ha a feje tetejére fordítva, egészben pottyanna ki a megsült rakott palacsinta. Nekem sem sikerül mindig…

Tudom, ez egy botcsinálta recept. Ha még ez után is hallgat rám valaki, akkor paradicsomsalátával vagy egyszerűen paradicsomkarikákkal körbebástyázva tálalja a kapros-túrós rakott palacsintát. Olyan, akár egy magyaros cannelloni.