Befogadó nemzet a magyar. Van, aki ezt fájlalja, van, aki észre sem veszi, van, aki átkozza. Népek, szokások, vallások, hitek és velük együtt ízek vonultak át - stratégiailag, földrajzilag és szellemiségében is nyitott – kis országunkon az elmúlt évezredekben. Ez a változatosság meg is látszik konyhaművészetünkben. Büszkék lehetünk gulyásunkra, paprikás csirkénkre, töltött káposztánkra, halászlénkre, palacsintánkra, még akkor is, ha ezek közül csak a vérpiros hallé hamisítatlanul magyar. (A többit ugyanis a körülöttünk élő népektől kölcsönöztük, majd variáltuk, vagy - mint például a gulyás és a pörkölt - megtalálhatók más kultúrákban is.) Azért nem kell szégyenkeznünk, mert „magyarításban” nagyok vagyunk! Tudunk magyaros pizzát, spagettit gyártani, az eredetileg bárányból készült gyrost csirkével helyettesíteni, hamburgerbe csalamádét applikálni. Jut is, marad is.

Vannak olyan ételek is, amelyek változatlan formában nyertek polgárjogot étlapunkon, lásd: feta sajtos görög saláta, tzaziki, sült paprika. Keleti ízek büféjében arab vagy török közvetítéssel jöttek, láttak és győztek. Az e fajta büfékben előszeretettel adagolt oregano, borsikafű, kakukkfű nem idegenek ízlelőbimbóinknak. Az elsőt vadmajoránna néven már őseink is ismerték, az utóbbiakat bármely, kissé elvadult kertben meg lehet találni. Feta-ügyben pedig vita sem lehet: a lágy, sós, hófehér sajt a legminimálisabb ellenállás nélkül lett a mienk. Bújtassuk most sült paprikába, öntsünk rá leheletnyi szűz olívaolajat, és együk langyos pirítóssal!

Aki hiányolja a magyaros hozzávalókat, vigasztalódjon a színekkel. Piros, fehér zöld. Ha helyes sorrendben nézzük…

Hozzávalók: személyenként: 2 paprika (a legjobb a piros kápiapaprika, de bármilyen megfelel), 10 deka feta sajt, 1 evőkanál olívaolaj, friss bazsalikom

A paprikát megmossuk, leszárítjuk, és hústűvel megszurkáljuk 5-6 helyen. Előmelegített sütőbe dugjuk, közepesnél kicsit erősebb tűzön sütögetjük, forgatgatjuk addig, míg minden oldala sötétbarnára sül, az sem baj, ha szenes, úgyis eltávolítjuk a héját. Ha kész, kivesszük, és langyossá hűtjük, csak akkor tisztítjuk meg. Egyes paprikák könnyen megszabadulnak a héjuktól, mások nehezebben, de mindenképpen próbáljuk meg úgy csinálni, hogy a húsuk ép maradjon. A csumákat természetesen kihúzzuk, vagy levágjuk, ha sok a magjuk, azokat is eltávolítjuk. A fetát kisebb darabokban tompa hegyű késsel óvatosan dugdossuk a paprikába, nehogy szétszakadjon, de ha felfeslik itt-ott, akkor sincs baj, újra összehajtogatjuk. A jól megtömött paprikákat szépen tálba rendezzük, a fejenkénti egy evőkanál olajat rálocsoljuk, folpackkal letakarjuk, és addig tartjuk hűtőben, amíg meg nem esszük. Az a jó, hogy langyosan éppoly finom, mint hidegen. Másik nagy előnye, hogy napokig eláll. Pirítóssal, zöldsalátával tálalva komplett vegetáriánus vacsora is lehet! Aki nem éri be ennyivel, és dúsabb ízekre vágyik, kísérletezhet a feta ízesítésével. Juhtúróval fele-fele arányban keverve, olajbogyó-darabkákkal, szárított paradicsommal megspékelve, friss bazsalikommal ízesítve tehetjük egyedibbé, de nem érdemes túlzásba esni. Majonézt vagy ketchupot végképp ne tegyünk bele, nemcsak azért mert amerikai huncutságok, hanem mert elveszik az étel üdeségét.