„Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem…”. Hát igen, így is lehet mondani. Meg persze érzelmes intellektualitással, ahogy Katona Klári dalolta nagyjából ugyanakkor: „Miért nem próbálod meg velem? Én még ki merem mondani, szerelem…”.
Május van. Elvileg a legszebb hónap az évben. Ilyenkor tavaszi réteken kellene futkosni kéz a kézben (valakivel), mezei virágokat szedni csokorba és mélyen beszippantani a friss levegőt – pont ilyen giccsesen! Ehelyett a szél konokul tépi a fákat – hidegrekord-közeli hőmérséklettel –, a kert katasztrófasújtott övezet, és a nagykabát is újra előkerült. Egy jó dolog azért van ebben a fagyos tavaszban: kaptam egy kis haladékot a fogyókúrához. A „nagyfenekű nők napja” (Emil RulEz) sem tart egész évben, csak 24 óráig, és attól félek, idén már el is múlt ez a nap. Ezért hát diétás receptek után kutatok az emlékezetemben, lapozgatok a piros fedelű, kockás füzetben. Legyen könnyű, tavaszi, színes, de ne legyen annyira diétás, hogy elvegye kedvemet az élettől. A saláták nagyon jók, valahogy mégsem ihletnek receptírásra. A főzelékek közhelye nem konyhamesébe illő, a párolt zöldség fantáziátlan, mi legyen hát? Van itt egy római tálban készítendő csirkemell. Na, ez jó lesz.
Mi kell hozzá:
Csirkemell, póréhagyma, répa. És még? Semmi más, csak egy kis olaj, meg fűszerek ízlés szerint. Ja, és a római tál. Mert az agyagedényt nem helyettesíthetjük sem jénaival, sem fóliával letakart tepsivel. A római tál ugyanis lélegzik, párolog, kiengedi a fölösleges gőzt, előbb megfőzi-puhítja az ételt, aztán megsüti. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a hozzávalókat szépen elrendezzük, betegyük a sütőbe, és két óra múlva kivegyük a példásan puha és ropogós ételt. Fontos, hogy fiatal, karcsú, és lehetőleg idei répával dolgozzunk, mert a nagyon vaskos gyökerek inkább levesbe valók, mint köretnek. Ugyanis a római tál még azért is csodálatos, mert egyszerre készül el benne a hús és a köret, ráadásul abban tálaljuk, amiben sütjük. Tehát praktikus is. Négy személynél többre viszont nem tervezhetünk, mert az edény kapacitása ezt nem engedi, de ha nem ragaszkodunk a diétás jelleghez, készíthetjük kevesebb zöldséggel, több hússal, és krumplipüré körettel. Így akár hatan is jóllaknak belőle. Egyelőre azonban szigorú kontroll alatt tartva az elszabadulni készülő fantáziát, maradjunk a kiinduló elvnél, vagyis a fogyókúránál. Veszünk tehát két szép nagy, csontos csirkemellet, amit félbe, majd megint félbe vágunk, így kapunk nyolc kisebb darabot. Jobban mutat majd a tányéron, többnek is látszik, és az optikai csalás megengedett, még diéta idején is. A melleket sózzuk, borsozzuk, aki szereti, még egyebekkel is megszórhatja, majoránnával, rozmaringgal, de én ebben az esetben a kevesebb több elvet vallom, hogy a répa és a póré jobban érvényesüljön. A megmosott, zsenge répákat körülbelül egycentis karikákra vágjuk, semmiképpen nem vékonyabbra, a pórét félcentisre. Ugyanazokkal a fűszerekkel hintjük meg, mint a húst, és egy-két kanál olívaolajjal összekeverve a tálba szórjuk (egy kiló répa, fél kiló póré biztosan belefér). A húsdarabokat is megkenegetjük leheletnyii olajjal, és bőrös fellükkel felfelé a zöldségre rendezzük, amilyen szorosan csak lehet (sülés közben úgyis összezsugorodnak és eltávolodnak egymástól). Ekkor befedjük, és sütőbe dugjuk. A mű elkészültéig, ami két óra alacsony fokozaton, már semmi dolgunk, legfeljebb kicsumázunk fél kiló epret, és NEM hintjük meg porcukorral!
