A lekvárfőzésről szerintem mindenkinek vannak emlékei, és nem túl kellemesek. Fortyog, köpköd a lávaszerű anyag, a lábos szélén, mint a vulkán kürtőjén bugyog kifelé, összepöttyözve a tűzhelyet, a csempét, a padlót, a háziasszony karját, dekoltázsát. A szeplők mindenhova odaragadnak, Dante poklához hasonlít a konyha, és mi a Purgatórium szélén lavírozunk, a fakanálba kapaszkodva. Amikor már azt hisszük, ennél rosszabb nem lehet a helyzet, akkor a készre főzött lekvárt még üvegbe is kell önteni, anélkül hogy leforráznánk a kezünket, aztán szalicillel meghinteni, celofánnal lefedni, majd cihába (paplanba, párna közé) dugni, hadd dunsztolódjon. Fél napos munka, testvérek között is. Van azonban a befőzésnek egy gyorsabb és egészségesebb módja. Szalicil egyáltalán nem kell hozzá, a dunsztolást pedig teljesen elhagyhatjuk. Szükségünk lesz viszont precizitásra és türelemre. Cserébe két óra leforgása alatt túlvagyunk – a gyümölcspucolástól a csavaros üveg lezárásáig – a befőzésen. Hogyan is? Próbaképpen először kis mennyiséget vegyünk, és ha bevált, duplázzuk, háromszorozzuk az adagot.
Miből:
Hogyan: Az epret megmossuk, félbevágjuk, vastag aljú lábosba tesszük. Rászórjuk a cukrot, és kis lángon odatesszük főni. Időnként megkeverve körülbelül negyed óráig rotyogtatjuk, addigra a gyümölcs egyik része elfő, híg levet ereszt, másik része még darabos. Egy alacsony de nagy átmérőjű lábosban vizet forralunk, és megpróbáljuk gyöngyöző állapotban tartani. Beleteszünk két befőttes üveget és a fedőiket, sterilizálás végett. A lekváralapanyagot csak addig húzzuk le a tűzről, míg a rúdmixerrel belenyúlunk, és kettőt-hármat nyomunk a gombon. Ennyi épp elég ahhoz, hogy a részben pépesítse a gyümölcsöt, de még maradjanak benne kisebb darabok. Visszatesszük a tűzre, beleöntjük a két kiló gyümölcshöz való zselírozó port – amit előtte kevés hideg vízben 10 percig oldottunk –, és még tíz percig kevergetjük, rotyogtatjuk. A tűzhely mellé egy vastag konyharuhát terítünk a pultra, a sterilizált befőttesüveget konyhai csipesszel kiemeljük a gyöngyöző vízből, a forró lekvárt belemerjük, a csipesszel kiemeljük a csavaros fedőt is, és úgy szorítjuk rá az üveg szájára, hogy kézzel csak kívülről érünk hozzá. Egyetlen ujjal sem nyúlhatunk a fedő és az üveg belsejéhez! Nedves ronggyal letörülgetjük az üveg falát és már tehetjük is félre. A vizes lábosba mindig beleteszünk egy másik befőttes üveget az előző helyére, és újra kezdjük a töltögetést. Csak arra kell vigyáznunk, hogy ne forrázzuk le magunkat. A lekvár nem lesz túl sűrű, nem lesz túl híg, nem lesz túl édes, és nem szaglik majd a szaliciltől. Nem kell dunsztolni, ágyneműtartóba dugdosni, az üvegek már mehetnek is a kamrapolcra. Ugye nem bonyolult? És majdnem bio. Kajszi- és őszibarackkal, meggyel, szilvával ugyanígy bevált már. A málnával csak azért nem, mert aranyárban árulják, és nem volna szíven befőzni.
