Tudom, evidens. Koviubit mindenki tud csinálni. Csak berakja a hozzávalókat egy ötliteres befőttesüvegbe, a többit pedig elvégzi a nap és a meleg… Persze az anyatermészet néha megtréfálja az embert, az orrára fricskáz, és azt mondja: „Ne gondold, hogy csak úgy kényed-kedved szerint erjesztheted az uborkádat, amikor éppen jólesik!” Ezért nem is csodálkozom, hogy amint betöltöm az üveget és kitolom a napra, magas égövi ciklonok sötétítik be az eget, a hőmérséklet pár órán belül 10 fokot esik, és a koviubit fedezékbe kell tennem. A konyhaablakon belül még tartja magát egy-két napig a meleg, és a bugyborgás is megindul, de a lé persze nem lesz olyan szép fehér-opálos, mint a tejüveg, inkább sárgás, erővel erjesztett, és az íze sem az igazi. Ez van. Már amikor ez van.

Idén a négy kísérletből egy azért sikerült. Az uborka példásan megérett 3 nap alatt, roppanva harsogott a fog alatt, fröccsent a tejsavas lé, és a paprikás krumpli rangját klasszisokkal emelte. A baj csak az, hogy hamar elfogyott. A következő eresztést már viharos szél és borús napok sújtották. Lelassult a fortyogás, a lé inkább senyvedt, mint erjedt, és be is sárgult.

De a lencsevégre kapott állapot még szép volt, az uborkárium a legszebb arcát mutatta. Látod benne a fokhagymát, a kaprot, a koriandert, a borsot és a babérlevelet? Nyanyika receptje szerint ettől lesz olyan, amilyennek lennie kell. És mivel ezen nőttem fel, szerintem is. Egy liter vízbe egy csapott evőkanál sóval. Az uborkák végét le kell vágni és hosszában éles-hegyes késsel kettéhasítani. Hogy miért? Nem tudom. Nyanyika így csinálta. A rákospalotai szobakonyhás kis lakás előtti udvaron, ahol a ruhák száradtak a szélben, bádoglavórban pancsoltak az unokák és jóban voltak a szomszédok is.

 

Szerző: mezsuka  2010.07.26. 11:15 Szólj hozzá!

Címkék: uborka fokhagyma savanyúság

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr732176796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása