Ez itt egy priváttörténelmi gasztroblog - ha már be kell sorolni valahova... Bár legtöbbször nem a kaja a lényeg, hanem aki és ami eszembe jut róla. De néha fordítva történik. Dolgok és emberek kapcsolódnak össze, ahogy nagyapám és a lebbencs vagy Hédi és a juhtúrós palacsinta.
Aztán megint máskor festmény, vers vagy zene tolakodik a receptek közé, de olyan is van, hogy recept sincs.
Mert minden van. Még ez is.
Az olaszok például meglehetősen vonakodnak, amikor gyümölcslevessel kínálom őket, főleg ha első fogásként. Mert még soványka desszertnek elmenne, na de levesnek! Aztán megkóstolják és cuppognak és hinnyegnek (olaszul: uhmmm) és befalják. Majd kérnek még…
De jól van ez így. Én is vonakodtam annak idején az olajba mártogatott zellerszártól, a csak paradicsommal meglöttyintett, félig főtt (al dente) tésztától, aztán minden a helyére került. Ma már mindent megeszek és visszasírom a válogatósabb éveket, amikor még rezzenéstelen arccal el tudtam menni egy képviselőfánk vagy egy fagylaltosbódé előtt. Mostanság inkább csak önfegyelemmel, szemlesütve teszem ugyanezt. De ez is jól van.
Az olasz-magyar barátság sokadszori megpecsételésére, a gasztronómiai ellentmondások kiküszöbölésére találtam ki a dinnyelevest pármai sonkával. Mert ha ők megeszik a jégbehűtött, mézédes dinnyét az érlelt sonkaszeletekkel előételként, egy szavuk sem lehet, ha első fogásnak dinnyéből készült gyümölcslevest kapnak. Kárpótlásul ott van nekik a prosciutto a tetején.
A sárgadinnyét lehéjazás után vágjuk darabokra és egy nagy pohár vízzel, egy mokkáskanál sóval együtt zúdítsuk a turmixgépbe. Pépesítés után öntsük tányérba, daráljunk rá borsot, csorgassunk rá vékony csíkban olívaolajat és díszítsük mentalevéllel. A sonkát apró darabokra tépkedve tegyük a tetejére. Ha nincs nagyon meleg, akár meg is piríthatjuk.
Ennek a levesnek egyik legnagyobb érdeme, hogy nem kell főzni, viszont hátránya, hogy nem sokáig áll el, az íze megváltozik – és nem előnyére –, ha nyersen és turmixolva tároljuk. Egy kisebb dinnyéből viszont épp négy egészséges tányér leves jön ki, így, ha jól időzítünk, nem kell hűtőbe tenni, egyenesen mehet az asztalra. Ha nem elég hideg, tehetünk bele jégkockát is. Látványosan díszítve a legelegánsabb környezetben is megállja a helyét, de ha csak kutyafuttában készítjük el és kapkodva kanalazzuk, akkor is remek.
Aki nem éri be ennyivel, még parmezándarabkákat is farigcsálhat a tetejére, de azért ne essünk túlzásokba! Trappistával ne próbáljuk helyettesíteni!
Az olaszok például meglehetősen vonakodnak, amikor gyümölcslevessel kínálom őket, főleg ha első fogásként. Mert még soványka desszertnek elmenne, na de levesnek! Aztán megkóstolják és cuppognak és hinnyegnek (olaszul: uhmmm) és befalják. Majd kérnek még…
