Emlékszik még valaki Sandokánra, a Tigrisre? Kabir Bedi legalább annyi asszony-és lányszívet dobogtatott meg annak idején, mint a sármos Kloss kapitány, az arisztokratikus Roger Moore, vagy a szigorú, de rendkívül igazságos MacLain, (vajon így kell írni?) az Orion űrhajó kapitánya. Sandokán egyszerre volt egzotikus, arisztokratikus, megnyerő és hősies. Nem véletlenül virított az én szobám falán a celluxot rendre ledobó poszter, és nem véletlen az sem, hogy a főcímzene még mindig itt mocorog a fülemben. Ti si halljátok a dallamot? Na, hát ez idő tájt jött, látott és győzött a satai. Lehet, hogy ipszilonnal írják, de ez már szinte mindegy, mert nálunk úgyis mindenki csak mogyorós húsként emlegeti. Tudom, furcsán hangzik, bár a nemzetközi konyha térhódításával egyre kevésbé csodálkozunk bármin, és ez még a viszonylag könnyen befogadható párosításokhoz tartozik. (Diós panír, mandulás pisztráng, meg egyéb huncutságok) Hogy Kabir Bedi vagy Sandokán szereti-e a satait, nem tudom, a hatásvadász alcím csak az érdeklődés felkeltésére szolgál, és a maláj jelleget hangsúlyozza. Mi szeretjük. Mármint családunk nőtagjai. A férfiak konokul ellenállnak a currynek, az édes-savanyú-sós-csípős ízekből csak a bitang erőset hajlandó bevenni a gyomruk, azt is inkább magyaros lecsóba vagy pontyhalászlébe pottyantva, morzsolva, nyomkodva. Maradunk tehát mi, Sandokán és a különleges ízek hívei. Nekünk szól az egzotikus, de meglepően egyszerű recept.

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg csont nélküli rostélyos vagy puha hátszín vagy 2 kicsontozott csirkemell (ez utóbbi rövidebb pácolással is készíthető), 4 evőkanál olaj, 3 púpozott mokkáskanál curry, 2 chili, 2 kömény őrölve, 15 dkg őrölt mogyoró (ha sós, vegyük számításba a sózásnál), 1/2 citrom leve, 3 mokkáskanál cukor, só, 1 evőkanál szójaszósz (nélküle is jó), 1 kis fej hagyma, 1 kövér gerezd fokhagyma, 2 dl tejszín, kevés szójaszósz

Elkészítés: a rostélyost vágd fél centi vastag, 2x2 centis kis lapocskákra, nem sózd, de forgasd olajba, és legalább egy éjszakára tedd hűtőbe. Így felpuhulnak a rostok. A csirkedarabok lehetnek nagyobbak. Ha van grillsütő, a húsdarabkákat húzd nyársa, és süsd pirosra, ropogósra, ha nincs, tedd teflonserpenyőbe, és gyakori forgatgatás közepette pirítsd meg. Míg a hús végzi a dolgát, te nézz a mártás után! A szinte pépesen apróra vágott hagymát az olajon futtasd meg, add hozzá a darált mogyorót, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót és a cukrot. Kavargasd intenzíven, nehogy odaégjen, mert akkor megkeseredik. Az illóolajok, a fűszerek párolgásából körülbelül fél perc múlva egzotikus illatok törnek fel, ekkor öntsd rá a tejszínt, add hozzá a citromlevet, és halkan rotyogtasd pár percig. Most jöhet a szójaszósz. Kicsit intenzívebbé teszi a színét és az ízét is. Legjobb, ha a mártás a hússal együtt készül el, ekkor a tányérra szórt piros húsdarabokra kanalazd az okkersárga öntetet, és már tálalhatod is. Kizárólag párolt rizs illik hozzá. Kóstolni muszáj, miközben készíted, és bár etalon nem állhat rendelkezésre, azt lehet tudni, hogy ízlik vagy sem. A só, a cukor és a citrom mennyisége bátrabban változtatható, a fűszereké óvatosabban. Akkor a legjobb, ha az, aki először veszi a szájába, nem tudja megállapítani sem a hozzávalók mibenlétét, sem az arányukat. Még egy jó tanács: a mártás megköt, mint a beton, amikor kihűl, de egy kis víz hozzáadásával, nagyon pici lángon melegítsd újra.

Irodalmi ajánlat a különleges fogáshoz:

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily művész
fonta szíved izmait? És
mikor elsőt vert szíved,
milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pöröly? Mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

(William Blake verse, fordította Szabó Lőrinc)