Ha te úgy kezded a főzést, hogy a lepirított szalonnára fél kiló hagymát aprítasz, majd beledöntöd a tűzhely feletti kispolcról az összes fellelhető fűszert, és utána kezdesz el gondolkodni azon, hogy mit is főzzél, már ennek a receptnek a hozzávalói láttán is fintorogni fogsz, nem beszélve az elkészítés keresetlen egyszerűségéről. Ezért jobb, ha nem olvasod tovább ezt az irományt. Arrivederci!
Ha viszont valami „napsütötte”, könnyű ízre vágysz, dugd el a kamra mélyére a fácános dobozba tuszkolt sűrítményt /jól jöhet még ínséges időkben/, és vegyél egy kiló szép nagy, érett, mélypiros paradicsomot, friss bazsalikomlevelet, egy kövér gerezd fokhagymát és némi olívaolajat. Mielőtt a tűzre tennéd a főzővizet, csodáld meg a konyhapulton sorakozó zöldségek festménybe illő csendéletét! Ezt a néhány másodperces áhítatot nem szabad kihagyni!
Egy ügyes szakácsnak a forrás és a főzés ideje épp elég a mártás elkészítéséhez /kb. 25 perc/. Ez a következőképpen történik: a forró vízbe pottyantott, majd kihalászott paradicsomról kapkodd le a héját, és az olívaolajban icipicit megfuttatott fokhagymára darabold rá, egyenesen a lábosba, csak úgy nagyvonalúan, jókedvűen dudorászva, kézfejedtől a könyöködkig csorgatva a levét. / Ez utóbbi művelet nem kötelező, de elkerülhetetlen. / Ekkor jön a minden egyébre használhatatlan, nászajándékba kapott tálalókészlet becses darabja, a cakkoslyukú, krumplinyomóra emlékeztető eszköz, mely kiválóan alkalmas a rotyogó paradicsomdarabkák további pépesítésére. Nem kell túlzásba vinni a nyomkodást, nem baj, ha nem lesz ivólé állagú, sőt, törekedj rá, hogy a viszonylag egységessé váló szószban maradjanak kisebb darabok. Ha már majdnem kész - ez nem több mint 10 perc -, beleteheted a kezeddel apró darabokra szaggatott 3-4 bazsalikomlevelet és sót, ízlés szerint. A tésztát - mely lehet bármely tojás nélküli, fél kilós kiszerelésű, változatos alakú, de durumbúzából készült – szűrd le, és öntsd a mártásos lábosba. Ha rám hallgatsz, és eltekintesz a címtől, ez alkalommal spagetti helyett a „penne rigate” fantázianevű tésztát használod. A rövid, ferdén nyesett végű „tollszárakba” belekúszik a mártás, és teret ad a paradicsomnak. Beburkolja kívül, belül. Minden legyen forró, amikor összeöntöd a két lábos tartalmát, és fedő alatt hagyd őket „összeszokni” egy-két percig, de ne tovább. Egy kis parmezánsajtot is szórhatsz rá, de csak a tányéron! Nélküle is tökéletesen élvezhető ez a szűziesen ártatlan, egyszerű és „földízű” étel. Az itt leírt mennyiséggel jóllakik egy Gargantua vagy két Toldi Miklós, három éhes kőműves vagy négy átlagember, esetleg öt cingár, egyszálbélű . Az olaszok első fogásként eszik, ezért - hogy maradjon hely a húsételnek is - hatfelé osztják.
Mivel a tálalás szerves részét képezi a konyhaművészetnek, erre is ügyelj! Javaslom, hogy az étel rusztikus jellegét hangsúlyozandó mezítláb, nagy dérrel-dúrral, lábosban tedd az asztalra a gőzölgő tésztát, és közben Verdi Nabucco-jából a „Va pensiero sull’ ali dorate” kezdetű áriát énekeld. Lehet plébekkről is, de mindenképpen jó hangosan. A tartalom és a forma ilyen harmóniája csak tapsvihart és sikert arathat, feltéve, hogy az asztalnál ülők legalább olyan hóbortosak, mint a szakács.
Na, milyen a pincér?
