A gyerekek feltétlenül örülnek, ha a meglepetés szót hallják, mi felnőttek kicsit óvatosabbak vagyunk, tapasztalataink szerint nem csak kellemes, de kellemetlen meglepetés is érheti az embert, legyünk bármilyen óvatosak is. A konyhában is szép számmal előfordulnak esetek, amikor régi bevált módszerekkel dolgozunk, ismert arányokkal, azonos alapanyagokkal, az eredmény mégsem a megszokott. Mondjuk nem kel meg az élesztő, avas a mák vagy egyszerűen megsavanyodott a tej, aminek holnap jár le a szavatossága. De nézzük az ellenkezőjét: összecsapunk ezt-azt, magunk sem emlékszünk, mi került a lábosba, az ösztöneinkre hagyatkozunk, és csodák csodája, valami elképesztően finom ételt állítottunk elő. Mi lepődünk meg a legjobban, hiszen már nem emlékszünk az arányokra, a fűszerekre, és ha megpróbálnánk reprodukálni a sikert, biztos nem menne. És akkor jöhet a következő kísérlet.

A kelt tekercsek nem azért meglepetés, mert magunk sem tudjuk, hogy kezdjünk hozzá, és milyen lesz a végeredmény, hanem mert minden tekercsbe más tölteléket csavarunk, és csak akkor derül ki, hogy mákos, diós vagy fahéjas, amikor a foszlós tésztába harapunk. Ha nem a várt ízt érezzük a szánkban, hát újabb meglepetéssel próbálkozhatunk, vagy csereberélhetjük a tekercseket, mondjuk mákosért diósat, vagy két fahéjasat adunk egy aszalt szilvás-mandulásért. Tehetünk a tekercsekbe diós-lekváros, mézes-fahéjas, mákos-narancsos, gesztenyemasszás tölteléket, és bármit, ami a zserbó vagy a bejgli töltelékéből kimaradt.
 
Hozzávalók a tésztához:
40 deka finomliszt
fél kocka langyos tejben megfuttatott élesztő
4 evőkanál méz
1 tojás
5 deka vaj
csipet só
 
Hozzávaló-ötletek a töltelékhez:
darált dió baracklekvárral és kristálycukorral
darált mák kristálycukorral, mazsolával és narancslével
mézes-cukros fahéj
 
Az elkészítés:
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, és vakondtúrás formájúvá alakítjuk. A közepébe kis vájatot készítünk, amibe a langyos tejben futtatott élesztőt, a mézet, a tojást és a csipet sót tesszük. Langyos tejet tartsunk még a kezünk ügyében. Lassan, belülről kifelé elkezdjük összedolgozni a tésztát, ha kell, még adunk hozzá a tejből. Ezután addig dagasztjuk, míg elválik a tál falától, és egynemű, sima, lágy tésztánk lesz. Ekkor langyos helyre tesszük, és a duplájára kelesztjük.
 
A töltelékeket ízlés szerint állítjuk össze, kevesebb vagy több cukorral, esetleg vaníliás cukorral, tehetünk bele reszelt citrom- vagy narancshéjat, aszalt gyümölcsdarabokat, durvára tört mandulát, a lényeg az, hogy ne legyen híg, inkább szilárd, hogy ne csorogjon ki a tekercsekből, és ne égjen a tepsi aljára.
 
Ha a tésztánk megkelt, nyújtsuk ki félcentis téglalappá, és annyiszor ötujjnyis csíkokat vágjunk belőle, ahányféle a töltelék. Persze a csíkokat lehet felezni, harmadolni, és a töltelékeket tovább variálni. A csíkokra kenjük rá a masszákat, majd tekerjük rudakká őket. Optimális esetben három rudunk van, melyeket most hosszában öt centis darabokra vágunk, és kivajazott, kilisztezett tortaformába állítjuk őket. Az a jó, ha nincs a tekercsek között sok hézag, mert akkor csak fölfelé tudnak nőni, és szép magasak lesznek. A tetejét megkenjük tojással, és darabokra tört dióval, mandulával is megszórhatjuk, ha még maradt. Megint megkelesztjük, és ha már majdnem kidagad a formából, előmelegített sütőbe tesszük. A jól megkelt tészta hamar megsül – körülbelül 20 perc alatt - és aranyszínű lesz a teteje, akár az aranygaluskának. A kész tekercseket ne szedjük szét, egészben tálaljuk, hintsük meg porcukorral, és jöhet a meglepetés! Remélhetőleg kellemes, és nem csak a gyerekeknek.
                                                                                                      
Szerző: mezsuka  2010.03.31. 08:22 6 komment

Címkék: édes dió mák

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhamese.blog.hu/api/trackback/id/tr271831836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cilicili 2010.03.31. 16:25:47

Nos, ilyenre gondoltam: ez MEGLEPETÉS a javából!
Megcsinálom, nagyon szép mint látvány, s mégsem a hagyományos beigli, kalács.

Köszi!!

mezsuka 2010.03.31. 21:04:31

Örülök. Valami más kívánság?

Gigi7 2010.04.01. 13:27:38

Szia Mezsuka, ha legalább olyan finom, amilyen szép, akkor már nyerő. :)

mezsuka 2010.04.01. 13:52:54

@Gigi7: legalább olyan finom!
süti beállítások módosítása